h mint hangya h mint háború
Rájöttem, hogy minden egyes hangyagyilkossággal egyre kevesebb vagyok én is. Ártatlanok mészárlása folyik, levendula szagú könnygázt vetek közéjük, reménykedve, hogy sosem zavarják meg monoton életem többé. A levendula viszont esténként fojtogat, marja a légcsövemet, miközben paradox módon álomba ringat. Sejtelmes: felébredek-e vagy mint hangyatársaim az örök lehúzott redőnyök világába süllyedek? Miért írok? Miért ragaszkodom ehhez a darabhoz a múltamból? Miért tudok írni éppen most? Amikor akarok és boldog vagyok, mert azt gondolom, hogy bekopogtatott az ihlet, akkor hiába próbálkozom. Émelygés fog el, imbolyog bennem minden létező éndarabom, ki akarnak törni belőlem, de nem abban a verzióban, ahogy én parancsolnám nekik, eluralkodik a káosz. Inkább lecsapom a laptop tetejét. Letészem a lantot. S most a legnagyobb kételyek között, bennem létező világok háborúján, érzelmek kavalkádján, a semmi közepén mégis áradnak a szavak.
